10 visszatérő rémálom, aminek végre megfejtették a jelentését a pszichológusok

1
Hirdetés
loading...

Az emberiség már ősidők óta próbálja megfejteni a misztikus álmokat, és azok pontos jelentését. Voltak olyan idők a történelem során, amikor egyfajta földöntúli jelzésnek hitték, más korszakban pedig azt gondolták, hogy a jövőbe láthatnak az álmok által. Tény és való, hogy a mai napig rejtély övezi az álmainkat, azt azonban a pszichológusok szerint is biztosra vehetjük, hogy gyakran a tudatalattink szeretne valamit üzenni az álmainkon keresztül.

Ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk 10 olyan gyakori álmot, ami komoly jelentéssel bír a pszichológusok szerint.

1 Fogak elvesztése

 

  • Patricia Garfield pszichiáter szerint ez valamilyen rejtett félelemből adódik. Ebben az esetben is nekünk kell végiggondolnunk az életünket, hogy rájöjjünk, mitől félünk a leginkább. Csak így győzhetjük le.

2 Kínos szituáció egy nyilvános helyen

 

 

  • Ez valószínűleg arra utal, hogy túl sok a stressz az életedben és/vagy nagyon aggódsz valamilyen közeljövőbeli dolog miatt.

3 Nem megfelelő öltözék viselése, vagy éppen annak teljes hiánya

 

  • Az álmokban legtöbbször ezt valamilyen nagyon kínos szituációként éljük meg. Ian Wallace szerint ez valamilyen lelki sebezhetőségre utalhat. Ha nem így érzed, akkor elképzelhető, hogy pont az ellenkezőjéről van szó. Ha büszke vagy magadra, de szeretnéd, hogy mások is jobban elismerjenek.

4 Zuhanás

 

 

  • Ian Wallace pszichológus szerint megtapasztalni a zuhanás érzését álmukban azt jelenti, hogy félünk attól, hogy elveszítjük életünkben az irányítást. Azt, hogy konkrétan milyen téren, magunknak kell rájönnünk, de leginkább a párkapcsolatra, illetve munkára vonatkozóan.

5 Valamilyen számunkra fontos eszköz meghibásodása

 

 

  • Patricia Garfield szerint, ez párkapcsolattal kapcsolatos problémákra utal, leginkább arra, hogy félünk, hamarosan véget ér.

6 Terhesség

 

 

  • Furcsán hangzik, de nem csak a nők álmodhatnak olyat, hogy terhesek. David Bedrick szerint a terhesség a tudat alatt annak a szimbóluma, hogy valami új dolog van születőben, sokszor egy olyané, amit már nagyon régóta halogat az illető. Amolyan jelzés arra, hogy tedd meg azt, amit már régóta szeretnél.

7 Katasztrófa

 

 

  • Biztosan mindannyiótok álmodott már valamilyen ember, vagy természet által okozott katasztrófáról. (Pl. baleset, földrengés, tűz, robbanás, stb.) Az ilyen álmokban nem csak saját magunk, de a szeretteink életét is féltjük, aminek a hátterében leggyakrabban egy olyan magánéleti probléma áll, amire nem tudunk befolyással lenni, és ami a szeretteinkre is közvetlen veszélyt jelenthet.

8 Üldözés

 

 

  • Lauri Loewenberg szerint ez egy olyan dologra utalhat, amivel nem mersz szembenézni az életedben. Ilyen lehet például egy adósság vagy épp valamiféle függőség. Ha egy konkrét személy üldöz, akit fel is ismersz, azon érdemes elgondolkodnod, hogy mire asszociálsz vele kapcsolatban a való életben.

9 Késés

 

  • Michael R. Olsen szerint a rohanás arra utalhat, hogy az életben félünk attól, hogy lemaradunk valami fontos dologról. Továbbá jelentheti azt is, hogy – amennyiben rohanó életmódot folytatsz – ideje egy kicsit pihenned.

10 Ismeretlen helyiség

 

Ez általában az önismeretről szól. Ha gyakran ismeretlen helyeken találod magad az álmaidban, könnyen jelentheti azt, hogy van valamiféle olyan tehetséged, vagy képességed, amit még nem fedeztél fel.

Hirdetés
loading...